Közlemények
Veres András püspök úr látogatása (2018. szeptember 16. vasárnap, 08:20)
Partnerségi hirdetmény (2018. július 21. szombat, 07:50)
Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 46
2012. szeptember 03., hétfő 21:42

Nyári élet az Aranykapu Óvodában Kiemelt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
2012nyar_1
Azok a gyermekek, akik a nyári időszakban is igénybe vették az óvodai nevelést, ebben az időszakban sem maradtak élmények nélkül. Minden hétre jutott egy-egy érdekes tevékenység.
A legmelegebb napokon a párakapu nyújtott felüdülést és élményt a gyerekeknek, valamint az árnyékban elhelyezett pancsoló asztalok, mely a víz töltögetése, hajók úsztatása mellett horgászásra is lehetőséget biztosított. A játék mellett mindig figyeltek az óvónők és a dajka nénik arra, hogy az udvaron vékony kalapban, kendőben tartózkodjanak a gyerekek a napszúrás megelőzése végett, valamint rendszeresen kentük érzékeny bőrüket napégés elleni krémmel. A legnagyobb melegekben 11 - 15 óra között a hűsebb csoportszobában tartózkodtunk.
A vizes játékok mellett sétákat szerveztünk, melynek során megfigyeltük a határban a búzatáblát, megállapítottuk, hogy nemsokára lehet aratni. Volt, hogy az egyik játszótérre látogattunk. Kialakítottunk az udvaron nyári babaházat függönyökkel, csengővel, festettünk kavicsokat, melyeket szalvéta-technikával díszítettek a gyerekek. A homokvár-építés sem maradhatott el. A zászlókkal, lépcsőkkel, alagutakkal tarkított vár köré vizes árkot is készítettünk. Az énekes körjátékok és egyéb népi játékok kezdeményezésébe is szívesen részt vettek a gyerekek. Az Adj király katonát! című játékba nemcsak a fiúk kapcsolódtak be szívesen, és az ugróiskolát is ügyesen próbálgatták fiúk-lányok egyaránt. Az udvarra kihelyezett trambulin a nyár nagy kedvence volt.
A nagy melegben egyre több árnyékos és hűsítő helyet találtak a gyerekek az óvoda udvarán (napvitorlák, párakapu). Köszönet érte az Óvoda Szülői Közösségének, akik segítségükkel, anyagi támogatásukkal hozzájárultak az óvoda udvarának kialakításához.
A nyári élet vidám, felhőtlen eseményeiről fotók készültek, melyek mindenki számára megtekinthetők a galériában.

 

Bán Csabáné
óvodapedagóus

 


Megjelent: 8292 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. április 10., szerda 11:16

Lépj kapcsolatba velünk

Hírlevélre való feliratkozás

Használati feltételek

Egyéb információk

Pályázati fejlesztések településünkön